Kategória: Magazin szkennek

Magazin szkennek
02/17/2018 Categories: Képek Magazin szkennek
Magazin szkennek

Margot újabb magazinokban és azok címlaplányaként szerepel. Címlaplányként szerepel a francia Infrarouge magazin februári számában. A magazin a cimlaphoz egy kisebb interjút is készített a szinésznővel. A magazinból összesen három szkenn képet kaptunk, amelyeket nagyobb méretben a következő képekre kattintva tekinthettek meg a galériában.

    

A másik magazin amelyben Margot szintén a címlaplány szerepét tölti be, az a holland Veronica magazin. Itt már több magazinszkennt kaptunk. Szám szerint 5-öt. A magazin Margot régebbi fotósorozatát használta fel. De új filmjéből az Én, Tonyáról és a többi filmszerepeiről is említést tettek. A szkenneket a képekre kattintva a galériában megtekinthetők.

    

Továbbá tegnap említettük, hogy Margot szerepel a People magazinban. A fotósorozatot láthattátok már, ám most a magazin szkennjeit is megtekinthetitek az első kettő képre kattintva. A harmadik és negyedik kép pedig a spanyol Marie Claire magazin szkennjeit tartalmazó albumba jutatt el, az ötödik kép pedig a Brazil Elle magazin szkennjeihez. Kellemes nézelődést kívánok!

    

Újságok, magazinok > 2018 > Február – Infrarouge Franciaország
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Veronica Hollandia
Újságok, magazinok > 2018 > Február – People Amerika
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Elle Brazília
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Marie Claire Spanyolország

No comments Posted by: malia Read more 4 3308
Kisebb hírek
02/12/2018 Categories: Képek Magazin szkennek
Kisebb hírek

Jó reggelt! Kisebb képek összefoglalójával érkeztem így délelőtt, ugyanis Margot egy magazin napi számának címlapjára került. De attól függetlenül, hogy csak egy napig “aktuális”, egy jó hosszú interjú érkezett hozzá, melyet Maliával igyekszünk minél előbb elhozni nektek magyarul. A magazin egyébként a The Guardian Weekend, amiben pedig szerepel az a február 3-ai, vagyis még a két héttel ezelőtti szombat. Három stúdiófotót is kaptunk ehhez, de egy nagyon pici, a másik épphogy HQ, de a minősége nem, viszont a harmadik HQ méretű és minőségű. Nézzétek meg a galériában!

Stúdiófotózások > 2018 > The Guardian Weekend
Újságok, magazinok > 2018 > Február 3 – The Guardian Weekend

guardian_01.jpg guardian_04.jpg guardian_02.jpg guardian_03.jpg 

Továbbá a Harper’s Bazaar Ausztrália magazinhoz is érkeztek új képek, szám szerint 7 darab HQ, ebből 2 kulisszák mögötti. A fotókat ugye Max Doyle készítette. Szerintem gyönyörűek lettek, csekkoljátok őket ti is! Ha ez még nem lenne elég, a február 5-ei The Late Late Showhoz is kaptunk új képeket, pontosan hármat, kitűnő minőségben.

Stúdiófotózások > 2018 > Max Doyle (Harper’s Bazaar Ausztrália)
Rendezvények, események > 2018 > Február 5 – ‘The Late Late Show with James Corden’ Los Angelesben

harpers_02.jpg harpers_04.jpg harpers_05.jpg harpers_01.jpg harpers_06.jpg

002~26.jpg 003~19.jpg 004~17.jpg 001~25.jpg 

Ezek mellett több új videó érkezett a The Peringon Logue Domról – és egy a szőnyegen készült interjúvideó –  melyet február 8-án rendeztek meg a Santa Barbara International Film Festival keretein belül. Csekkoljátok a bejegyzés címére gombra kattintva! (tovább…)

No comments Posted by: izziee Read more 4 3912
Lesifotók és magazin szkennek
02/07/2018 Categories: Képek Lesifotók Magazin szkennek
Lesifotók és magazin szkennek

Tegnapelőtt, február 5-én Margot Los Angeles egyik boltjában látták vásárolni, amelyről 12 darab képet kaptunk. Sportosan volt felöltözve. Egy csőszárú sötétszinű nadrágban és egy piros pulcsiban vásárolt élelmiszert barátnője társaságában.

    

Majd kedvencünk újabb kettő darab magazinban szerepel. Ezek a Cine Premiere februári számában és az angol Elle UK magazin márciusi számában. Az útóbbinak a cimlaplánya is lett. A magazinban felhasznált fotósorozat még az amerikai Elle US magazinhoz készültek, amelyet Alexi Lubomirski fotós készített. A képeket megtekinthetitek a galériában.

    

Paparazzi > 2018 > Február 5 – Élelmiszert vásárol Los Angelesben
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Cine premiere
Újságok, magazinok > 2018 > Március – Elle UK

No comments Posted by: malia Read more 5 6271
Lesifotók Beverly Hillsben és kisebb magazin szkennek
02/06/2018 Categories: Képek Lesifotók Magazin szkennek
Lesifotók Beverly Hillsben és kisebb magazin szkennek

Margot barátnője társaságában sétált Beverly Hills utcáin, február 2-án. Rövid fekete pántnélküli ruhát viselt, amelyhez piros lapostalpú cipőt párositott. Erről több mint 60 kép készült, amit megtekinthettek a galériában.

    

Kettő magazinban is szerepel, amelyek az Én, Tonya cimű filmről, Margot alakításáról és az Oscar jelölésről írnak. Ezek az Accion cine-video és a Panorama cimű magazinok. Utóbbinak a cimlaplánya is lett. De ide egy régebbi fotósorozatot használtak fel. A szkenneket megtekinthetitek a galériánkban!

   

Paparazzi > 2018 > Február 2. – Séta barátnőjével beverly hillsben
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Accion cine-video
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Panorama

No comments Posted by: malia Read more 6 5356
Harper’s Bazaar Ausztrália
02/06/2018 Categories: Képek Magazin szkennek
Harper’s Bazaar Ausztrália

Egy újabb hírrel érkeztem, ugyanis a sok kisebb magazin után végre egy nagyobb, pontosan a Harper’s Bazaar Ausztrália címlapján jelent meg, illetve cikkeztek is róla “Minden szem Margot Robbie-ra szegül” rovatcímmel, ám sajnos ezt még nem hozták nyilvánosságra, de amint ez megtörténik, próbálom minél előbb lefordítani. Na de térjünk is rá arra, ami már megvan. A címlapon haja be van csavarva, az Instagramon @art8amby-ként tevékenykedő felhasználónak köszönhetően megtudhattuk, hogy bár nem igazán látszik, kedvencünk Gucci ruhát viselt a fotózáson. Stylistja Naomi Smith, a sminkjéért és hajáért Sophie Roberts és Linda Jefferyes felelt, továbbá “kinézetében” közreműködött Alessandro Michele is. A cover fotó mellett kaptunk egy stúdiófotót is, sajnos ezt a HQ definició szélén sikerült csak megtalálnom, de Margot, mint azt már megszokhattuk, gyönyörűen fest rajta. Sikerült kideríteni, hogy ezt Max Doyle készítette.

Újságok, magazinok > 2018 > Március – Harper’s Bazaar Ausztrália
Stúdiófotózások > 2018 > Max Doyle (Harper’s Bazaar Ausztrália)

002~21.jpg    

001~24.jpg

No comments Posted by: izziee Read more 8 4404
Magazin szkennek
01/29/2018 Categories: Képek Magazin szkennek
Magazin szkennek

Margot folyamatosan a magazinok oldalain található, az Én, Tonya cimű filmben való alakitása miatt, valamint sok jelölést is kapott a szerep megformálásáért. Előszöt volt a Golden Globe, majd a Critics’ Choice Awards, ahol sikerült is nyernie, majd a Screen Actors Guild Awards és végül az Oscar jelölése. Nagyon örülök, hogy Margot ennyire népszerű lett és valóban felfigyelnek tehetségére. Ez miatt is szerepel kedvencünk több és több magazinban. Lássuk is őket akkor:

Február – Entertainment Weekly

     

Február – Fotogramas

    

Március – Empire UK

    

Újságok, magazinok > 2018 > Február – Entertainment weekly
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Fotogramas
Újságok, magazinok > 2018 > Március – Empire UK

No comments Posted by: malia Read more 9 5490
Vegyes hírek
01/25/2018 Categories: I Tonya Magazin szkennek Megjelenés Videók
Vegyes hírek

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most írok, ám picit elfoglalt voltam. Ugye Margot még január 23-án megjelent az Én, Tonya Sydneyben tartott premierjén, rá egy nappal pedig a szintén Ausztráliában tartott promóciós interjúkon vett részt, a képekért köszönet az Adoring Margot Robbie-nak! Szintén 24-én vendége volt a hazai The Project TV talkshownak is, erről alább megnézhettek egy több mint 11 perces videót. Sajnos csak egy összevágott képet találtam egy közösségi oldalon, de Margot gyönyörű rajta. És az utolsó hír, amiről írnék, hogy kedvencünk a Who magazin februári címlapjára került, illetve írtak róla több lapon is.

Rendezvények, események > 2018 > Január 24 – ‘Én, Tonya’ promóciós interjúk Sydneyben
Rendezvények, események > 2018 > Január 24 – The Project TV talkshow Sydneyben
Újságok, magazinok > 2018 > Február – Who magazin

003~10.jpg 002~13.jpg 001~13.jpg  

001~14.jpg    

62465828_2018-02-05-who_1.jpg 62465833_2018-02-05-who_20.jpg 62465837_2018-02-05-who_21.jpg 62465841_2018-02-05-who_22.jpg 62465843_2018-02-05-who_23.jpg

No comments Posted by: izziee Read more 7 4792