04/19/2018 Megvan a Harley Quinn film rendezője! Posted under: Birds of Prey, Film, Harley Quinn, Hírek, Karrier

FORRÁS: HU.IGN.COM

Margot korábban jelentette be, hogy egy negyedik, önálló film is készül karakterével, Harley Quinnel. És mint most megtudhattuk, mégsem egészen egy saját Harley Quinn-moziról van szó, ugyanis a szóban forgó produkció a Birds of Prey feldolgozása lesz. Ráadásul úgy tűnik, egészen hamar sikerül összehozni a projektet, ugyanis már a rendező is megvan az újságíróból lett rendező Cathy Yan személyében, aki ugyan még nem írt alá, de a hírek szerint ezzel csak a forgatókönyv elkészültére vár. Ha pedig ez megvan, akkor már csak azt kell kivárni, hogy kedvencünk befejezze az Once Upon a Time in Hollywood forgatását, azaz az év végén már meg is kezdődhetnek a munkálatok.

A képregényben jelenleg Harley mellett Batgirl, Fekete Kanári és Vadásznő képezik a Birds of Preyt. Ezt most Justin Kroll, a Variety újságírója is megerősítette, szerinte a DC ezzel ugyanazt szeretné, mint a Marvel a Fekete Párduc kapcsán, azaz közös produkciókban vezetni fel bizonyos karaktereket, (Batgirl-ről van szó leginkábB) mielőtt azok önálló filmeket kapnának. Azonban megjegyzi, hogy ezzel gyakorlatilag biztos, hogy az Öngyilkos Osztag 2. forgatása csúszni fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.